Közmunkásokra, diákokra, olcsó munkásszállókra volna szükség a Balatonnál a vendéglátósok szerint, annyira nincsenek szakácsok és pincérek.
A Balatonnál az idei turisztikai szezonban nagy hiány van a gyakorlattal rendelkező szakemberekből, elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból, a helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is – mondta Kertész Rezső ügyvezető társelnök a KISOSZ (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) dél-balatoni turisztikai szezonindító fórumán.
A KISOSZ javaslata szerint valamilyen ösztönzéssel vagy jogszabály-változtatással kellene minél több álláskeresőt és közhasznú foglalkoztatottat a vállalkozói szférába irányítani. Célszerű lenne a Balatonnál olcsó munkásszállásokat létrehozni, és a munkavállalók szállítását szervezetten megoldani – vetette fel Kertész Rezső.
A szervezet társelnöke jelezte, a vállalkozók sérelmezik, hogy miközben a minimálbér növekedése jelentős pluszkiadás számukra, ezzel arányosan nem csökkentek a járulékterheik. A hiányzó munkaerő pótlásában is segítséget nyújtana egy 8-10 százalékos adó- vagy járulékcsökkentés – mutatott rá.
A vendéglátó üzletekben a kötelező szervízdíj bevezetésének ötletét a KISOSZ információi szerint a kisvállalkozók többsége elutasítja, Kertész Rezső megjegyezte, hogy a felvetésről nem volt semmiféle szakmai egyeztetés.
Az éttermi vendéglátásban bevezetett áfacsökkentés értelmezésével kapcsolatban is több kérdés felmerült a fórumon. Kertész Rezső szerint szükség lenne az egyszerűsítésre, hogy a vendéglátók valamennyi helyben készített és kiszállított ételére terjedjen ki a kedvezményes áfa.
Hetesi Gábor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal somogyi igazgatóságának osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a hivatal az idén is főként a nyugtaadási fegyelmet, a szabályos foglalkoztatást, az árueredetet fogja ellenőrizni, és az üzletekben több forgalomszámlálást végeznek majd 4-5 órán keresztül, vagy akár egy teljes napon át. A honlapjukon előre fogják jelezni, hol és milyen ellenőrzést terveznek. Kiemelten fogják ellenőrizni az idén a fizető-vendéglátók online pénztárgép-használatát is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.