Nincs B terv, mert B bolygó sincsen – jelentette ki Emmanuel Macron, és Franciaországba hívta azokat az amerikai szakembereket, akik szívesen dolgoznának a klímaváltozás megfékezésén.
Telefonhívással és tévébeszéddel is reagált Franciaország új elnöke, Emmanuel Macron Donald Trump amerikai elnök csütörtök esti bejelentésére arról, hogy az Egyesült Államok kilép a 2015-ös párizsi klímaegyezményből.
Egy francia elnöki forrás szerint Macron ötperces telefonbeszélgetést folytatott Trumppal a bejelentés után, egyebek mellett közölve vele, hogy Franciaország ugyan továbbra is együttműködik az USA-val, de nem a klímaváltozás lassításán. Emellett Németországgal és Olaszországgal közösen nyilatkozatot is kiadott arról, hogy a klímaegyezményt nem tárgyalják újra az amerikai elnök lépése miatt.
Macron azonban a csütörtök esti tévébeszédében fogalmazott a legerősebben, ráadásul a francia elnökök közül elsőként angolul szólt népéhez és a világhoz az Élysée-palotából. Franciául kezdte, de hamarosan angolra váltott, és úgy beszélt három percig. Egyebek mellett az mondta: "Ne ítéljük meg rosszul a klímaváltozást:
Nincs B terv, mert B bolygó sincsen
– fogalmazott. Azt mondta, tiszteli Trump döntését, de elhibázottnak tartja. Invitálta az amerikai tudósokat, mérnököket, vállalkozókat és elkötelezett állampolgárokat: "tekintsék Franciaországot második otthonuknak, jöjjenek és dolgozzanak velünk együtt a klímaváltozás megfékezésén".
Az amerikai szuperhatalomról szóló folytatólagos trumpi hencegésre utalva úgy fogalmazott: "a világ hisz bennetek, tudom, hogy nagyszerű nemzet vagytok". Végül arra kérte a világot, hogy maradjanak azoknál a szavaknál, amelyekből Donald Trump is ért: "Make our planet great again."
Trump alaposan összeszedte gondolatait, hogy feleljen az özönlő kritikákra, és a következőt posztolta Twitteren:
MAKE AMERICA GREAT AGAIN!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2017. június 2.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.