Hazabeszélt Fazekas a Tisza tónál
Több tízmilliárdot ígért Fazekas Sándor az évtized végégig a környezetvédelemre.
Jelentős, mintegy 63 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik a környezet- és természetvédelemben Magyarországon a 2014-2020 közötti időszakban - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton Tiszaderzsen. Fazekas Sándor a Szféra-Tisza Kft. által szervezett Tiszta tó a Tisza-tó című környezetvédelmi konferencián és a Tisza-tavi polgármesterek találkozójának szakmai rendezvényén tartott előadásában elmondta: a nemzeti ügyek kormánya valamennyi kabinet közül a legelkötelezettebb és a legtöbbet teszi a környezet-és természetvédelemért. Hozzátette: mintegy 100 ezer hektáron tudják javítani a védett természeti területek állapotát a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), illetve más programok keretében.
Szólt arról, hogy folyamatosan fejlődik Tisza-tó környéke, elkészült a kerékpáros centrum, egyedülálló látványosság a kiskörei hallépcső, tervezik a Tisza-tavi vízi sétány bővítését. Kiemelte: a Tisza-tó környezetében található megyék foglalkoztatottsági helyzete javult, felére csökkent a munkanélküliség, a térségben keletkező jövedelem mintegy harmadával-negyedével nőtt. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma is dinamikus növekedést mutatott 2010 és 2016 között, a vendéglétszám Heves megyében megduplázódott, Jász-Nagykun-Szolnok megyében is 34,7 százalékkal nőtt - mondta, hozzátéve: ebben szerepe van egyebek mellett a termálturizmusnak és a Tisza-tavi templomok program révén megújult templomoknak is.
Az eseményen a Tisza-tó zöld nagykövete megbízólevelet Horváth Béla, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) nyugalmazott főmérnöke kapta. A Tisza-tavi régióért díjat Szabó József, törökszentmiklósi elnök-lelkész és egyházmegyei főjegyzőnek adták át. Az Év Tisza-tavi polgármestere díjat Molnár János, Berekfürdő (független) polgármestere vehette át.
A Tiszta tó a Tisza-tó környezetvédelmi projektet első alkalommal 2016-ban hívta életre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Hivatala. A program második ütemben idén tovább folytatódik a projekt nevét viselő környezetvédelmi konferenciával, amely a Tisza-tavi térségben 2003 óta, a Szféra-Tisza Kft. által megrendezett Tisza-tavi polgármester találkozó hagyományait folytatja. Célja felhívni a figyelmet a környezettudatos szemléletre és magatartásformára,valamint a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, népszerűsítésére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.