A brit autógyártás tizenhét éves rekordot ért el az első negyedévben az élénk külső keresletnek köszönhetően – derült ki a Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) adataiból.
Az Egyesült Királyságban előállított járművek háromnegyedét exportálják, a tengerentúli kereslet pedig idén 7,6 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben a belföldi kereslet 4,3 százalékkal csökkent az év első három hónapjában.
Márciusban 170 691 jármű került ki a brit gyárakból, 7,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ez a legmagasabb szám 2000 márciusa óta. Ezzel az első negyedéves gyártási adat (471 695 autó) is tizenhét éve a legmagasabb szintet érte el.
A font gyengülése miatt a brit autóexoprtőrök előnyre tettek szert, azonban az importált alkatrészek aránya jelentősen mérsékelte az előnyt.
Mike Hawes, az SMMT elnöke szerint megtérülni látszik az a sok milliárd fontnyi befektetés, amely a brit autóiparban történt az utóbbi néhány évben.
A szervezet azt várja, hogy az éves brit autógyártás elérheti a 2 milliót 2020-ra, azonban ennek az a feltétele, hogy a Brexit után is megmaradjon a szabadkereskedelem az EU és az Egyesült Királyság között.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.