A nem túl hízelgő elnevezésű listán Lengyelország esett egy év alatt a legjobban vissza, mert gyors ütemben nő az infláció, miközben eddig a defláció okozott gondot. Az infláció pedig a szegények adója elsősorban mindenütt a világon.
A többi exszocialista ország jelentős része is ezzel a problémával küzd, köztük Észtország, Lettország, Szlovákia és Románia. Magyarország viszont javított tavalyhoz képest – a kilátások szempontjából az Egyesült Államokhoz és Kínához van közel. Magyarország az ötvenedik a listán, mely 65 ország gazdasági helyzetét vizsgálja. Tavaly a 46. volt, és minthogy ez egy negatív lista, a hátrébbsorolás a gyakorlatban előrelépésnek számít. Az Egyesült Államok a 49., az 51. pedig Hollandia. A topon épp úgy, mint tavaly Thaiföld áll. Az az ország, ahol katonai diktatúra tart vasfegyelmet. Igaz, hogy a Bloomberg megjegyzi: a statisztika kissé sajátos a dél-ázsiai országban.
A jó hír az, hogy a globális gazdaság vezető hatalmai jól állnak: az Egyesült Államok, Kína, Japán és Németország kedvező mutatókat produkál. Japán egyenesen az élmezőnybe került Thaiföld, Szingapúr, Svájc után. Oroszország is kissé meglepő módon jól szerepel – elsősorban az emelkedő olajárak miatt. Venezuelának ez sem segít. Az infláció csillagászati, a boltokban a polcok üresek. A kilátások rémesek.
Az európaiak szereplése vegyes: Nagy-Britannia például két helyet rontott nyilvánvalóan a Brexit miatt. Lengyelország a legnagyobb vesztes: az egykori éllovas a mélységbe zuhant (vagyis a negatív listán nagyot lépett előre), a 45.-ről a 28. helyre került, pedig a munkanélküliség adatai kedvezőek. Évtizedek óta most először mutatkozik munkaerőhiány az országban. A többi trend azonban negatív, és a Bloomberg szerint a gazdaságirányitás nem tudja kezelni az inflációs kihívást.
Ha a "nyomorúsági index" viszonylag kedvező, az jó hír az egész globális gazdaságnak, hiszen a fogyasztás a legfőbb húzóerő. Ha van vásárlóerő, akkor a gazdaság is fellendülést produkálhat akár a hazai piac, akár az export irányában.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.