Tizenegy év után történt váltás a foci pénzügyi mezőnyének élén.
A Manchester United lett idén a világ leggazdagabb futballklubja – számolta ki a Deloitte. Az angol csapat az előző szezonban 689 millió euró bevételt ért el, így 2004 óta először nem a Real Madrid számít a leggazdagabbnak. A spanyol klub – amely az UEFA szerint az előző gazdasági évben még a legnagyobb bevételt produkálta, igaz, az átigazolási díjakat nem számolva – rögtön két helyet esett a listán, a második továbbra is a Barcelona maradt.
A Manchester United azért tudott ennyire meggazdagodni, mert a reklámbevételekben ritka jó szezonjuk volt. A legnagyobb fogás egyértelműen az Adidasszal megkötött tízéves szerződés, de az Uber és az Apollo Tyres is a szponzoraik közé került.
Az angol focit segíti az is, hogy a Premier League 5,1 milliárd fontról szóló tévészerződést kötött a következő három évre a közvetítési jogokról. Nem véletlen, hogy a világ húsz leggazdagabb klubja között nyolc angol is van. Sőt, a Deloitte még ennél is tovább megy: azt sem tartják kizártnak, hogy egy év múlva ilyenkor a top 30-ban ott legyen a Premier League mind a húsz csapata.
A világ leggazdagabb futballklubjai a 2015-16-os szezon után |
1. Manchester United 2. Barcelona 3. Real Madrid 4. Bayern München 5. Manchester City 6. Paris Saint-Germain 7. Arsenal 8. Chelsea 9. Liverpool 10. Juventus |
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.