Milliárdokkal növelheti meg az áfabevételt, ha a nyugdíjasok elkezdik levásárolni az ajándék Erzsébet-utalványaikat.
Jócskán megdobhatják az áfabevételeket a nyugdíjasoknak kiosztott Erzsébet-utalványok. Fónagy Jánost az MSZP-s Lukács Zoltán kérdezte az utalványosztogatás anyagi részleteiről, az államtitkár pedig azt válaszolta: nagyságrendileg 5 milliárd forint áfabevétel várható, ha az utalványokat élelmiszerre költik.
Fónagy azt is megírta: ahhoz, hogy meg tudják adni ezt az év végi ajándékot a nyugdíjasoknak, az Országvédelmi Alaphoz kellett hozzányúlni, onnan 25 milliárd forintot vettek el. A források más részét az egyéb költségvetési megtakarításokból csoportosították át.
A nagy nyertes az állami tulajdonú Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. lehet. A Magyar Nemzet korábban úgy számolt, hogy a cégnek akár kétmilliárd forint extra bevétel is összejöhet. Először akkor kapnak pénzt, amikor az állam megveszi az utalványokat (ekkor 2 százalék a szolgálatási díjuk), majd amikor az elfogadóhelyek visszaviszik a szelvényeket, már 5 százalékos díjjal váltják azt át valódi pénzre. Az államtitkár nem bonyolódott bele a számításokba, egyszerűen annyit írt, hogy majd a cég 2018-as beszámolójából kiderül, mennyi extra bevételhez jutnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.