Gazdaság Király Bernadett 2016. december. 24. 11:00

Oklevél, plecsni is kell, de nem ezekkel lehet megtartani a dolgozót

A cég iránti hűséget nem lehet jubileumi jutalmakkal megvásárolni. De megéri díjazni.

15, uram bocsá' 25 vagy 30 év ugyanannál a cégnél sokunknak elképzelhetetlen. Sőt, inkább csak legyintünk erre. Hiszen ennyi év alatt a vállalat tönkremehet, átalakulhat, gazdát cserélhet, elmehet az országból, vagy mi kapunk egy jobb ajánlatot. Az meg már csak ködös emlékeinkben van meg, hogy a nagyi beült könyvelni egy állami vállalathoz 19 évesen, majd ugyanabból az irodából ment nyugdíjba.

A vezetők többsége úgy gondolkodik, hogy a cégnél eltöltött évek után nem jár semmi, hiszen ez nem érdem, hanem állapot. Arról nem is beszélve, hogy a teljesítményt bónusszal szokták elismerni, ha pedig elmegy valaki a cégtől, kaphat végkielégítést. Ha mégis jutalmaznának az eltelt évek után, az legfeljebb egy oklevél vagy céglogós sporttáska.

Stiller Ákos

Márpedig a szakemberek szerint igenis van létjogosultsága az évfordulós ajándékoknak. Persze nem önmagában, hanem a „jól-léti” csomag részeként. Minden olyan apró dolog idetartozik, amely növeli a dolgozói elégedettséget, és ezzel a cégnél szívesen dolgozó alkalmazottak számát. Legyenek azok nyugdíj előtt állók vagy ízig-vérig mai fiatalok, a megbecsülésre és az odafigyelésre mindenkinek szüksége van.

Ötévente termék és oklevél

Somogyi András, a magyarországi Bosch-csoport HR-vezetője azzal kezdi, a fluktuációt semmilyen irányba nem befolyásolja az évfordulós elismerés.

„A munkatársak nem az évfordulós elismerés és ajándék miatt maradnak a vállalatnál. Fontos gesztus, de a megbecsülésnek csak az egyik kifejezési eszköze és nem pótolja a rendszeres pozitív visszajelzést a kollégák felé.”

A Bosch-csoport mind a tíz magyarországi vállalatánál van hűségprogram, amely már az öt éve ott lévőket is jutalmazza. Névre szóló oklevelet, emlékplakettet is kapnak a jubiláló munkavállalók, emellett jellemzően a vállalatnál eltöltött évekkel párhuzamosan növekvő értékű Bosch-termékekkel honorálják elkötelezettségüket. Ezeket az év végi vállalati eseményeken adják át a dolgozóknak a legfőbb vezetők.

Utalvány a saját dolgozóknak

Gálavacsorát adnak a 10-15-20 éve náluk dolgozók tiszteletére, ott kapják meg az oklevelet és a jutalmukat a McDonald's dolgozói. 10 év után 100 ezer forint, ami 50 ezresével növekszik újabb öt év után. „Hogy a jubileumi utalvány műszaki cikkre, bútorra vagy utazásra szóló voucher (esetleg univerzális ajándékkártya) legyen, maguk a kollégák dönthetik el” – mondta lapunknak Gáspár Ferenc HR-igazgató. Mindez csak a cég saját dolgozóira vonatkozik, a franchise partnerekre már nem, ott az adott üzemeltető dönt az ajándékok típusáról és mértékéről.

Az indirekt erő

Önmagában az évfordulós jutalomtól nem marad a cégnél a dolgozó, de fontos szerepe van a dolgozói elégedettségben.

„Indirekt megtartó ereje van inkább: pozitív példaértékű, ha valaki hosszabb ideje van egy adott cégnél, azt mutatja, hogy van karrierlehetőség és stabilitás”

– mondta Lisztes Henriett business coach. Hozzátette, minél több ilyen pozitív példát kell kommunikálni, ráadásul érdemes ezt több ember előtt, akár céges találkozókon megtenni, majd például a hírlevélben is megemlíteni. Ez erősíti azt, hogy a cég vezetősége számára is fontos mérföldkövek, alapértékek a cégnél régóta dolgozó emberek.

Egykor a vezető is krumplit sütött

Önmagában az évfordulóra kapott ajándék, még ha nagy összegű is, nem fogja erősíteni a lojalitást a dolgozóban. Különösen igaz ez az Y-generációsként emlegetett fiatalokra, akik általában könnyebben váltanak munkahelyet, mint az 1980 előtt születettek. Ahhoz, hogy a cégek őket is megtartsák, számos, a lojalitást erősítő programra van szükség – értelemszerűen a megfelelő munkakörülmények és juttatás mellett.

Stiller Ákos

A McDonald'snál azt tapasztalták, hogy a béren felüli juttatásoknak és egyéb motivációs programoknak komoly szerepük van törzsgárdatagságuk gyarapodásában. Statisztikáik szerint a fizetésen kívül leginkább a béren felüli juttatások, a támogatások és a karrierlehetőségek érdeklik a náluk dolgozókat, illetve a hozzájuk jelentkezőket. Gáspár Ferenc azt is elmondta, hogy étteremvezetőik 80 százaléka éttermi munkatársként kezdte, így pályakezdők számára az egyik legtöbb perspektívát kínáló munkaadók.

A fiataloknak is érték a lojalitás

A látszat ellenére a fiatalabbaknak is fontos a hűségprogram, az ő igényeikre szabva. „Akár emailben lehet őket évente egy rövid üzenetben köszönteni egy apró személyes figyelmességgel, például csoki, kávémeghívás.

Erős hatású lehet az is, ha egyszer hazamehetnek délben, hiszen számukra a munkaidő rugalmassága és a megfelelő munka–magánélet egyensúly különösen fontos kérdés”

– ad tippeket Lisztes Henriett. Hozzátette, hogy az Y-generáció számára is fontos üzenetet hordoz az 5-10-15 éve ott dolgozók széles körben történő kitüntetése, ez jelzi ugyanis, hogy van hosszú távú karrierlehetőség a szervezetben és a lojalitás érték.

Közszolgák: az állam adja

A versenyszférával ellentétben a köztisztviselőknél és a közalkalmazottaknál törvény szabályozza a jutalom mértékét. 25 év után 2 havi illetménynek megfelelő összeg jár, 30 év után háromhavi, 40 év után öthavi, amikből természetesen adózni is kell. Köztisztviselőknek 35 év után is jár jubileumi jutalom, ami 4 havi illetményüknek felel meg. Tavaly év végén pedig az uniós támogatások sikeres felhasználásáért kaptak többhavi jutalmat egyes közszolgák.

Jutalompénzt hoz a karácsony a közszféra jól teljesítő dolgozóinak

Ha december 15-ig is sikerült hozni az uniós támogatások sikeres felhasználásával kapcsolatos elvárásokat, karácsonyig kifizetik a közszféra dolgozóinak az újabb négyhavi jutalmat.

zöldhasú
Hirdetés