Gazdaság hvg.hu 2016. december. 19. 17:35

Csúcsteljesítmény csökkent munkaképességűekkel az Airbus partnercégénél

„Nem jótékonysági akcióról, hanem színtiszta üzleti kapcsolatról van szó” – mondta az AFP-nek Cyril Gayssot, a FaCylities Multi Services (FMS) nevű cég igazgatója.

  A 2007-ben létrejött, Délnyugat-Franciaországban működő vállalkozás 80 százalékban csökkent munkaképességűeket alkalmaz, így jelentős adókedvezményben részesül. Cyril Gayssot azonban kiemelte, hogy nem a kedvezmény elérése és megtartása a cél, hiszen a mozgássérült emberek kiváló szellemi teljesítményre képesek. A cég elsősorban annak köszönheti sikereit, hogy megteremti az eredményes munka feltételeit a fogyatékosoknak. A vállalkozás a korszerű informatika és az elektronikus távközlés eszközeit alkalmazva, sokirányú szolgáltatást nyújt megbízóinak.

 A legnagyobb sikert pár hete érték el, amikor az európai repülőgépgyártó óriás, az Airbus 3 éves szerződést írt alá az FMS-szel. A 110 alkalmazottat foglalkoztató cég az Airbus gyártó részlege és a beszállítók közötti kommunikációt felügyeli, jelzi a hibákat, a félreértéseket és azonnali megoldásokat javasol. Ezen kívül az A-320-as és az A-380-as gépek gyártásával kapcsolatos logisztikai láncokat is ellenőrzi. A 400 oldalas szerződés részletei, az Airbus szokásai szerint, nem nyilvánosak. Az FMS tavalyi üzleti forgalma 2,4 millió euró volt. Egy külső auditáló cég idén alapos és névtelen munkaügyi felmérést végzett, még az Airbus-szal kötött szerződés megkötése előtt. A válaszokból kiderült, hogy az alkalmazottak 91,2 százaléka elégedett a munkahelyével, beosztásával és keresetével.

Egyikük elmesélte az AFP tudósítójának, hogy egy motorbaleset után kerekesszékbe kényszerült. Addig egy éttermet vezetett, de ezt a munkakört már nem tölthette be. Hosszas álláskeresés után vette fel az FMS, amely átképezte, és a körülményeinek megfelelő munkakört adott neki. Ma, 63 évesen, vezető beosztásban dolgozik. Egyébként az Airbus most először szerződött zömmel fogyatékosokat alkalmazó céggel. Cyril Gayssot igazgató reményét fejezte ki, hogy más nagyvállalatok is követik példáját.  A statisztikák szerint egyébként világszerte 1 milliárd csökkent munkaképességű ember keresi a megfelelő munkalehetőséget.

zöldhasú
Hirdetés