Ettől a héttől már egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie annak, aki nyáron fejezte be a tanulmányait, és nem kezdett el dolgozni.
Akinek a diákigazolványa október végén járt le, és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, annak december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, és még idén be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz – figyelmeztetett a NAV.
Akik idén nyáron fejezték be a tanulmányaikat, azoknak október 31-ig volt érvényes a diákigazolványuk. Ha a volt diák nem tanul tovább, nem helyezkedett el, és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra, akkor december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez havonta 7050 forint, egy napra lebontva pedig 235 forint.
Ez azt is jelenti, hogy legkésőbb december 30-ig, azaz az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát (december 15-öt) követő 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz, a 16T1011 jelű adat- és változás-bejelentő lapon. A nyomtatvány a NAV honlapjáról letölthető és ügyfélkapun keresztül vagy postán, illetve személyesen is beadható.
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot minden hónap 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.