Olaszország euróövezeti kilépésének kockázatára és az Európai Unió szétzilálódásának a veszélyeire figyelmeztet az ifo gazdaságkutató intézet elnöke, Clemens Fuest a Passauer Neuen Presse lapnak adott interjúban.
"Joggal tarthatunk tőle, hogy olyan kormány kerül hatalomra Olaszországban, amelyik kivezeti az országot az euróövezetből, mivel az olaszok már nem látnak perspektívát a közös devizában" – fogalmazott a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének a vezetője.
Clemens Fuest szerint fennáll a veszélye annak is, hogy más országokban is erodálódik az euróba vetett bizalom. Ha a harmadik legnagyobb euróövezeti gazdaság a kilépés mellett döntene, az más krízisországokkal szemben is megingatná a befektetők bizalmát.
Az Európai Központi Bank (EKB) támogatásának köszönhetően Olaszországot rövid távon nem fenyegeti sem refinanszírozási válság, sem valamely kereskedelmi bank rendezetlen tönkremenetele – jegyezte meg a német gazdasági szakember.
A gazdasági krízis súlyosbodásával, a reform-erőfeszítések lankadásával, illetve a gondokkal küszködő bankrendszer szanálásának a megrekedésével azonban mindenképpen számolni kell, ami pedig hosszabb távon az államadósság kezelhetetlen mértékűre duzzadásához vezethet.
A népszavazás alkotmánymódosítást elutasító eredménye és a miniszterelnök távozási szándéka amellett, hogy nyomás alá helyezi az euró árfolyamát, Európát is komoly kihívás elé állítja. "Fennáll Európa szétzilálódásának a veszélye" – közölte Clemens Fuest az interjúban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.