Közép- és kelet-európai befektetési alapot hoztak létre, a magyar kormánnyal a napokban alapítottak közös vasúttársaságot a Budapest-Belgrád vonal felújítására. A vasúti projekthez óriási hitelt folyósítanak.
Tízmilliárd euró összegű befektetési alapot hozott létre a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank közép- és kelet-európai befektetések támogatására - jelentette be a pénzintézet egy közleményben. A bejelentés szerint a Kína - Kelet-Közép-Európa Alapot a bank által erre a célra idén alapított Sino-CEE Financial Holdings Ltd. fogja kezelni.
A befektetési alap elindítását előzőleg Li Ko-csiang kínai miniszterelnök is jelezte Kína és Kelet-Közép-Európa vezetőinek szombati rigai csúcstalálkozója alkalmával, amelyen Magyarország képviseletében részt vett Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.
Az alap 50 milliárd eurót tervez bevonni projektekre többek között az infrastrukturális szektorban, valamint high-tech termékek és más fogyasztói javak gyártására.
Míg az alap tevékenysége alapvetően Közép- és Kelet-Európára irányul, Európa többi részére is kiterjeszthető, amennyiben az indokolt a térség és Kína közötti együttműködés szempontjából.
A közlemény szerint az alap állami finanszírozással, de piaci alapon működik. Közép- és Kelet-Európa az Új Kínai Selyemút gazdasági program célterületei közé tartozik.
Közös vasúttársaság a magyar kormánnyal
A MÁV éppen szombaton jelentette be, hogy megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása érdekében. A vasútvonal újjáépítéséről a két kormány tavaly novemberben állapodott meg.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.