Gazdaság MTI / hvg.hu 2016. október. 25. 18:57

Miniszterelnökség: vége az aszfaltügynek, nem buktunk el uniós pénzt

Összesen 176,5 milliárd forintot kapott vissza Magyarország az úgynevezett aszfaltügyben, amelynek pont került a végére – jelentette be a Miniszterelnökség kedden.

Az Európai Bizottság kifogásolta, hogy a brüsszeli forrásokból is épülő utak kivitelezésére csak olyan építőipari cégek pályázhattak, amelyeknek az adott útszakasz ötven kilométeres körzetében, vagy az adott megyében aszfaltkeverő gyáregységük van. Magyarország ezzel az Európai Bizottság álláspontja szerint megsértette az uniós versenyjogi előírásokat, mivel kizárta az unió más területein működő, mobil aszfaltkeverő egységgel bíró cégeket.

Az aszfaltügy miatt még az előző uniós ciklus hasonló ügye miatt felfüggesztett milliárdok átutalását is felfüggesztették, így százmilliárdok ragadtak bent a rendszerben a korábbi hírek szerint.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt keddi Kormányinfón jelezte, hogy szerdán Brüsszelbe utazik, és reméli, pont kerül majd az aszfaltügy végére. A várt 120-150 milliárd forint bírság helyett 45-50 milliárd forinttal "megúszhatja" az ország, ami később felhasználható lesz – legalább is így számolt a miniszter, aki jelezte: ez egy hároméves kellemetlen ügy lerendezését jelenthetné.

A Miniszterelnökség keddi közleményében azt írják: az október 24-i értéknap szerint 176,5 milliárd forint érkezett Magyarországra. "Ezzel az aszfalt-ügyi vita lezárásra került, hazánk nem esett el uniós forrástól" – tették hozzá. A rövid közleményben részletek nincsenek, így nem tudni azt sem, kellett-e bírságot fizetni, és ha igen, mennyit, illetve a 176 milliárdos összeg pontosan mely időszak kifizetéseire vonatkozik.

Simicskáék aszfaltbombája miatt zárhatták el az uniós pénzcsapot

A Világgazdaság korábbi cikke szerint kiverte a biztosítékot Brüsszelben az aszfaltügy, amit Simicska Lajos cége, a Közgép dobott fel. Az EU vizsgálatot indított, emiatt még az előző ciklus hasonló ügye miatt felfüggesztett milliárdok átutalását is felfüggesztették, százmilliárdok ragadtak bent a rendszerben.


    

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.