A Mediaworks megerősítette a hvg.hu-nak: a Pannon Lapok Társaságát vették meg az MKB-tól kapott banki hitelből.
A Pannon Lapok ejtik foglyul a Népszabadságot. Egészen pontosan az a jelzáloghitel, amelyet a lap kiadója azért vett fel, hogy megvásárolja az öt regionális lapot kiadó Pannon Lapok Társaságát - tudta meg a hvg.hu.
Emiatt került ugyanis jelzálogbejegyzés a Népszabadság logójára. Az erről szóló dokumentumokat Facebook-oldalán tette közzé a lap szerkesztősége.
A két oldalból az derül ki, hogy az MKB Bank Zrt. javára jelzálogot jegyeztek be a Népszabadság, illetve annak internetes oldala, a nol.hu védjegyeire. Ez önmagában megnehezítheti a Népszabadság eladását, amelyre egyébként a szerkesztőség hétfőn délután ajánlatot tett a kiadó Mediaworks vezetőségének. Mint Murányi András főszerkesztő közölte a sajtóval, egy euróért vennék meg a lap kiadásához szükséges jogokat és logókat.
A HVG birtokába került hitelbiztosítéki bejegyzésből azonban az is kiderül, hogy a védjegyre terhelt jelzálog csupán egy szelete a Mediaworks Hungary Zrt. és az MKB Bank közötti szerződésnek. Az augusztus 9-i keltezésű bejegyzés szerint a hitelintézet gyakorlatilag a kiadó teljes vagyonállományára jelzálogjogot terhelhet, beleértve az összes vagyontárgyat, ingóságot, tárgyi eszközt, készletet, immateriális vagyontárgyat, nyomdagépet, pénzkövetelést.
Ez az időpont azért érdekes, mert a Gazdasági Versenyhivatal augusztus harmadikán hagyta jóvá, hogy a Mediaworks megvásárolja a Pannon Lapok Társaságát a Funke/WAZ leánycégétől, az Ost Holding GmbH-tól. Vagyis a hitel a tranzakciót fedezte – ezt lapunk érdeklődésére a Mediaworks is megerősítette. A vételár összegét üzleti titokként kezelik.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.