Donald Trump republikánus elnökjelölt hétfő este azt állította, hogy briliáns módon használta ki az amerikai adótörvényeket, vetélytársa, a demokrata Hillary Clinton előzőleg éppen emiatt támadta őt.
A republikánus elnökjelölt kétnapi hallgatás után szólalt meg a The New York Times című amerikai napilap által nyilvánosságra hozott ügyben, amely szerint 1995-ben 916 millió dolláros (mostani árfolyamon több mint 250 milliárd forintos) veszteséget jelzett az adóhivatalnak, és erre hivatkozva 18 éven keresztül nem fizetett szövetségi jövedelemadót.
A coloradói Pueblóban kampányolva hétfő este Trump azt hangsúlyozta, hogy briliáns módon élt az érvényben lévő amerikai adótörvényekkel, és ez segített neki abban, hogy túlélje az ingatlanpiac akkori nehézségeit. "Ki tudtam használni ennek az országnak az adótörvényeit, így ástam ki a vállalkozásomat az ingatlanpiac gödréből, akkor, amikor nagyon kevesek voltak képesek erre" – fogalmazott Trump. Ezzel lényegében a saját képességeit dicsérte, ahogyan kampánymenedzsere és szoros politikai szövetségesei is tették vasárnap óta interjúk egész sorában. Chris Christie, New Jersey kormányzója és Rudy Giuliani, New York volt polgármestere például zseniálisnak nevezte emiatt Trumpot.
Hillary Clinton – miután kampánycsapata hétfő reggel videót hozott nyilvánosságra arról, hogy Trump nem fizetett jövedelemadót – az ohiói Toledóban kampánygyűlésen kérdőjelezte meg republikánus vetélytársa üzleti hozzáértését. "Milyen zseniális üzletember az, aki egyetlen esztendőben egymilliárd dollárt veszít?" – fogalmazta kérdésbe a véleményét.
Donald Trump egyébként Pueblóban hosszasan fejtegette, hogy most az amerikai nép és nem a saját érdekében dolgozik, sőt azt a tudását, amelynek köszönhetően bizonyos időn keresztül nem fizetett szövetségi jövedelemadót, most a nép szolgálatába állítja.
Közben pénteken New York állam illetékesei elrendelték, hogy a Trump Alapítványnak azonnali hatállyal le kell állítania New York állam területén az adománygyűjtést, ellenkező esetben csalással vádolható. Eric Schneiderman főállamügyész szerint a Trump Alapítvány megsértette azt a New York államban érvényben lévő törvényt, hogy minden jótékonysági szervezetnek, amely kívülről (az államon kívülről) kér adományt, regisztráltatnia kell magát a jótékonyságokkal foglalkozó hivatalban. Előzőleg a The Washington Post című amerikai lap cikksorozatot közölt arról, hogy a jótékonysági alapítványhoz beérkezett összegekből finanszíroznak Donald Trump üzleti tevékenységével összefüggő jogi pereket. Trump kampánycsapata azonnal jelezte, hogy politikai motivációjú döntésről van szó, mert a főállamügyész demokrata párti.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.