A magyar adóhatóság Hollandiából kért részletes adatokat az Ubernek dolgozó sofőrökről, és a kormányközeli lapban lehozott sztori szerint most összevetik a számokat az érintett sofőrök magyar adóbevallásaival.
Megkapta a holland adóhatóságtól a magyar hivatal a korábban az Uber személyszállító cégnek dolgozó hazai sofőrök adatait; az előzetes eredmények alapján a magyarországi sofőrök 2015-ben együttesen egymilliárd forintot meghaladó forgalmat bonyolítottak le, az átlagos érték pedig megközelítette az egymillió forintot – írta keddi számában a Magyar Idők a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkárára hivatkozva.
Tamásné Czinege Csilla elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagyjából kétezer tételből álló adatcsomagot kapott Hollandiából arról, hogy 2014-ben és 2015-ben hány magyar sofőr dolgozott a cégnek, s hogy az érintettek mekkora forgalmat bonyolítottak le.
Bár az Uber kivonult hazánkból, az okostelefonnal elérhető, személyszállítást kínáló társaság ügye korántsem zárult le. A NAV még az év elején kereste meg a holland hatóságot, jelezve: a honi adóigazgatás szeretné megkapni azon magyar sofőrök nevét és jövedelmi adatait, akik az Ubernek dolgoztak. A cég külföldön volt bejegyezve, a NAV csak így juthatott érdemi és pontos információkhoz.
A holland hatóság nemrégiben úgynevezett többoldalú ellenőrzés keretében eljuttatta a NAV-hoz az adatokat, ezek alapján pedig megkezdődött az érintett sofőrök beazonosítása. A magyar adóhivatalnokok a holland adatokat összevetik az érintett sofőrök magyar adóbevallásaival, és kiszűrik azokat, akik feltehetően eltitkolták bevételük egy részét – közölte a helyettes államtitkár.
Tamásné szerint akár toplistát is felállíthatnának az adójukat eltitkolókról, és a kétes lista első helyén egy olyan vállalkozás állna, amely több sofőrt is alkalmazott, hetvenmilliós forgalma volt, adót viszont csupán kétmillió forint után fizetett be.
Fontos ugyanakkor, hogy az érintettek még most is pótolhatják mulasztásukat. Elkészíthetik a hiányzó adóbevallásokat vagy – úgynevezett önellenőrzéssel – korrigálhatják korábban leadott nyomtatványaikat – üzente az Uber-sofőröknek a helyettes államtitkár.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.