Gazdaság hvg.hu 2016. szeptember. 23. 15:02

Meglepő embert választott a legbefolyásosabbnak a Bloomberg

A Brexitnek akkora hatása volt, van és lehet a világgazdaságra, hogy a Brexitet levezénylő Theresa May brit kormányfő lett a legbefolyásosabb ember a Bloomberg 50-es listáján.

Ismét összeállította a világ legbefolyásosabb embereinek listáját a Bloomberg. A listán helyet kaptak gazdasági szakemberek, a világ vezetői, bankárok és technológiai cégek vezetői, sőt, médiasztárok is, mint John Oliver, aki képes felhívni a figyelmet gazdasági problémákra.

Meglepetésre idén az első helyet Theresa May, az új brit kormányfő kapta. A Bloomberg ezt a döntést azzal indokolta, hogy az aktuális események segítették hozzá az első helyhez David Cameron utódját, a Brexit, vagyis a britek kilépése az unióból ugyanis világméretű gazdasági következményekkel járhat, és ezt May fogja levezényelni. Gyakorlatilag tőle függ a pénzvilág központjának számító londoni City jövője – teszik hozzá.

A második helyen holtversenyben a két amerikai elnökjelölt, Donald Trump és Hillary Clinton végzett, mindkettejüknek hatalmas hatása lehet ugyanis a gazdaságra, és egyelőre nem eldöntött, hogy melyikük lesz az Egyesült Államok új elnöke. Őket Hszi Csin-ping, Kína elnöke követi, ha ugyanis ő meginog, annak az egész világpiacra hatása lesz.

A piaci szférából Jeff Bezos, az Amazon alapító vezérigazgatója érte el a legmagasabb helyezést, ő az ötödik a listán, miután a 68 milliárd dollárosra becsült vagyonával Warren Buffettet is lenyomta, és ő lett a világ harmadik leggazdag embere, ráadásul döntései felbecsülhetetlen hatással vannak a netes piacra.

Angela Merkel német kancellár, Európa legnagyobb gazdaságának vezetője és Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke futott be a 6-7. helyre, megelőzve a 8. Janet Yellent, a Fed elnökét és a 9. Warren Buffettet, a Berkshire Hathaway befektető cég vezetőjét.

A 10. Sérgio Moro brazil szövetségi bíró lett, a brazil korrupciós ügyek felgöngyölítője, aki a Bloomberg szerint ezzel elérte, hogy Brazília száz éve nem látott recesszióba zuhant, és előkészítette a terepet Dilma Rousseff elnök távozásához is. A világpiacon jelentős brazil gazdaság a sokk után csak most kezd majd lassan magához térni.

A Tesla Motors vezetője, Elon Musk a 11., Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a 29., Vlagyimir Putyin orosz elnök a 30., Mark Zuckerberg, a Facebook alapító tulajdonosa a 39., Travis Kalanick, az Uber társalapítója és vezérigazgatója a 40., John Oliver amerikai showman pedig az 50. a listán.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.