Moszkva vezetése ezúttal biztosra megy. 87 millió rubelt, átszámítva 375 millió forintot különített el a felhők szétkergetésére a Város Napjának szeptemberben esedékes megünneplésére.
Tavaly nem volt szerencséjük a moszkvaiaknak, hatalmas zápor verte szét a délelőtti órákra tervezett rendezvényeket a város napján, a zenekarok felvonulását a központban. Idén azonban biztosra mennek, ami azt jelenti, hogy szeptember 11-én és 12-én ragyogó napsütés vár az ünneplőkre.
Az oroszok több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek felhőszétverésben. Ha eső fenyeget, repülőgépeket küldenek föl, amelyek Moszkva határától nagyjából száz kilométerre olyan anyagokat szórnak ki, amelyek kicsapatják a nedvességet a felhőkből. Évente négy kiemelt ünnep van, amelyen a Napnak is ragyognia kell a metropolisz felett. Május 1, a Munka Ünnepe, május 9, a Győzelem Napja, június 12, Oroszország függetlenségének napja (amikor ugye arról emlékeznek meg, hogy függetlenné váltak a nagy Szovjetuniótól, ami a „Nagy Oroszország kovácsolta frigy”), illetve a Város Napja, amit szeptemberben tartanak meg, változó napokon. A négy alkalomra idén 346 millió rubelt (1,5 milliárd forint) különítettek el a felhőkergető csapat költségeire.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.