Gazdaság hvg.hu 2016. augusztus. 17. 18:10

Borzalmas képekkel üzennek a magyar bagósoknak

Elrettentő fotókkal, szöveges figyelmeztetésekkel találkoznak a magyar dohányosok a jövőben a cigarettásdobozokon. Az üzenet célja egyértelműen a figyelmeztetés, valamint a leszokás támogatása.

Augusztus 20-án hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

 

MTI

A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének, amelynek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.