A piaci árhoz képest szinte ingyen vágna az érdeklődők után egy csaknem 30 ingatlanból álló csomagot az egyik bank.
Huszonkilenc darabos, jórészt lakóingatlanokból álló csomagot kínál értékesítésre a CIB csoport megbízásából az Otthon Centrum Solutions Kft., hozzávetőleg 94 ezer forintos négyzetméterenkénti áron. A portfólió kizárólag per- és tehermentes, tiszta tulajdonjoggal rendelkező, és a bankcsoport birtokában álló ingatlanokból áll.
A csomagban szereplő ingatlanok közül 11 Budapesten, 18 pedig Észak-Magyarország öt megyéjében található. A 11 budapesti ingatlan mellett további 10 megyei jogú városokban, 6 kisebb városokban helyezkedik el, és mindössze kettő található kistelepüléseken – írja a Napi.hu. Az üresen álló ingatlanok a jelenlegi műszaki állapotukban is piacképesek és eladhatók, és felújítás után jelentős értéknövekedést is elérhetnek. Befektetésnek tehát elsőrangúak.
Ha az a befektető célja, hogy az ingatlanokat egyenként, haszonnal továbbértékesíti, a csomagra elérhető árengedmény mellett profitnövelő tényező a várható értéknövekedés is – mondta Nagy Tibor, az Otthon Centrum üzletfejlesztési vezetője.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
