Megsemmisítették az Iszlám Állam (IÁ) egyik legnagyobb iraki kőolajraktárát a terroristák iraki központjának számító Moszul közelében – közölte szerdán Ninive tartomány biztonsági igazgatóságának szóvivője.
A Washington vezette nemzetközi katonai koalíció harci repülőgépei a létesítmény legalább 20, kőolajjal teli tározóját semmisítették meg.
Az iraki hadsereg szeretné mielőbb visszafoglalni Moszult, Ninive tartomány központját, Irak második legnagyobb városát, amelyet 2014 júniusában foglaltak el az IÁ harcosai.
Az illegális gáz- és olajkereskedelem a dzsihadisták egyik legnagyobb bevételi forrásának számít, ezért az USA vezette katonai koalíció célzottan támadja a szélsőségesek által ellenőrzött energiaipari infrastruktúrát.
Bakondi: Magyarországról is utaltak az Iszlám Államnak
Nincs olyan ellenőrzött információ, amely szerint magyar állampolgár is csatlakozott volna a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 szerda esti műsorában. Pénzt viszont küldtek innen is a terrorszervezetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.