Gazdaság MTI 2016. május. 11. 15:28

Pert nyert az LMP: ki kell adni a stratégiai partnereknek adott kedvezményeket

A bíróság úgy döntött, az NGM-nek ki kell adnia, hogy a kormány a stratégiai partnereinek mekkora adókedvezményeket nyújtott.

Jogerősen pert nyert a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben az LMP, így a tárcának nyilvánosságra kell hoznia a stratégiai partnereknek nyújtott adókedvezmények mértékét - közölte a párt társelnöke szerdán az MTI-vel.

Szél Bernadett a közleményében precedensértékűnek ítélte a döntést, amelynek nyomán szerinte lehetőség nyílik hasonló formában adott támogatások megismerésére. Kifogásolta, hogy jelenleg nem lehet hozzájutni a közvetett állami támogatások adataihoz, a többi közt a filmes vagy a sport tao-kedvezményekről.  

Emlékeztetett: 2011-ben a kormány azt mondta, hogy szakít azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot, és megfogadták, hogy egy munkahelyre nem fognak ötmillió forintnál nagyobb összeget áldozni. Ezt a határt azonban már a közvetlen beruházási támogatásokkal túllépték - közölte az LMP politikusa.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.