Május 10-én befejeződött a Széll Kálmán tér tavaly januárban elindult 5,3 milliárdos rekonstrukciója - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Már csak a liftet, a mozgólépcsőt és az ügyfélközpontot kell beüzemelni.
Befejezte a Széll Kálmán tér felújítását a BKK. A munkák tavaly január 12-én indultak el és több mint 400 napig tartottak.
Bár megvalósult a felújítás valamennyi műszaki eleme, egyes egységeket – például a liftet, a mozgólépcsőt és az ügyfélközpontot – a jogszabályi előírások miatt csak később, a használatbavételi engedélyek megszerzését követően üzemelik be.
A felújítás során a vázszerkezet kivételével visszabontották a metróépületet és egy üvegfalú létesítménnyé alakították át, a környező bódékat és büféépületeket eltüntették. A kereskedelmi funkciókat a téren épült új szolgáltatóépületbe és a Széll Kálmán tér déli részén található, szintén új támfalépületbe helyezték át. Az üzlethelyiségek hasznosítására a Budapest Főváros Vagyonkezelő Zrt. jelentetett meg tendert.
Átalakították az autóbusz-végállomásokat és a villamosmegállókat. A tér a biciklisek számára is átjárható lett, építettek egy új kerékpárutat a Vérmező úttal párhuzamosan, amely csatlakozik a Retek utca–Varsányi Irén utca irányú és az Attila úti kerékpárúthoz is.
Telepítettek 182 új fát és több mint 700 négyzetméteren füvesítettek a BKK szerint. Az újjáépített Széll Kálmán tér burkolatába éjjel világító LED-sávokat építettek, és szintén a gyalogosok tájékoztatására szolgál az öt úgynevezett totemoszlop. A tér feletti utcákban levő buszmegállójat mozgólépcsővel és felvonóval is el lehet majd érni.
A BKK azt is közölte, hogy a metróépületben helyet kapott a Gömböc, amelyben a forgalmi iroda és egy üzlet található. A Gömböcöt egy magyar mérnöki találmány ihlette, amely az első ismert homogén test és összesen két egyensúlyi pontja van.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.