Gazdaság MTI 2016. március. 11. 18:29

Sztrájkot készítenek elő a volános szakszervezetek

Még mindig nem tudtak megállapodni a béremelésről a Volán-társaságoknál, ezért a munkavállalói érdekképviselet folytatja a sztrájk előkészítését és az elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos egyeztetést – közölték a szakszervezetek pénteken.

Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezetek elnöke, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szóvivője szerint a tárgyalásokat március 17-én folytatják, a szakszervezetek addig is megkezdik a sztrájk előkészítését.

A hetek óta tartó huzavona után a pénteki tárgyaláson sem sikerült megállapodniuk a béremelés mértékéről a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban a kezdeti nullához képest némileg elmozdult a munkáltatói ajánlat. Ezt nem fogadják el, mert még mindig nem éri el a szakszervezeti követelést, a 3 százalékos bérfejlesztést és a havi 5 ezer forintos béren kívüli juttatást – emelte ki Baranyi Zoltán.

Szerinte az is probléma, hogy még maga a munkáltató sem képes pontosan meghatározni a 3 százalék alatti ajánlatának a részleteit, összetételét, ez pedig így kezelhetetlen.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.