Gazdaság MTI 2016. március. 03. 11:07

A Gazprom 2 milliárd euró kölcsönt kapott a Bank of Chinától

Az orosz vállalat még soha nem vett fel egyszerre ekkora összeget egy banktól.

A Sanghajban csütörtökön aláírt megállapodás szerint az öt évre adott összeget a kínai pénzintézet londoni fiókja folyósítja. A hitelfelvétellel kapcsolatos feltételekről nem közöltek semmit.

Az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankciók miatt, sok más orosz céghez hasonlóan, a Gazprom is csak drágán juthat kölcsönhöz külföldön. Az orosz vállalat még soha nem vett fel egyszerre ekkora összeget egy banktól, és ez az első hitelfelvétele kínai pénzintézettől.

A Gazprom tavaly 130,052 milliárd köbméter földgázt adott el Európának, 10,9 százalékkal többet a 2014. évinél. Január közepén közölt legfrissebb adatok szerint a Gazpromnak a tavalyi harmadik negyedévben 2 milliárd rubel (7,7 milliárd forint) adózott vesztesége volt, részben a gyenge rubel és a kőolaj világpiaci árának esése következtében.

A cég eredményét jócskán rontotta, hogy 2014 közepe óta csaknem 70 százalékkal csökkent az olajár, miközben a Gazprom a kőolaj árához köti az exportra szánt földgáz árát 6-9 hónap eltolódással.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.