Rekordnagyságú, 254 milliárd forintnyi veszteséggel zárta az AvtoVaz orosz autógyártó 2015-öt. Viszont a piaci részesedését alighanem sikerül növelnie.
Az AvtoVaz, a Magyarországon is forgalmazott orosz Lada autók gyártója rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet. A cég azt közölte, hogy az adózás utáni vesztesége 73,85 milliárd rubel (1 rubel 3,45 forint) volt tavaly, ami 2,9-szerese az egy évvel korábbi veszteségnek. A cég bevétele 8 százalékkal, 176,4 milliárd rubelre csökkent.
Tavaly 1,6 millió új kocsit értékesítettek az orosz autópiacon, ami 36 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Elemzők szerint a piac idén tovább zsugorodik, 1,3 millió új autó talál gazdára.
Az AvtoVaz célul tűzte ki a 20 százalékos piaci részesedés megszerzését. Januárban az AvtoVaz már csaknem elérte ezt a szintet, a piaci részesedése 19,8 százalék volt.
Ha az idén 1,3 millió új autót értékesítenek Oroszországban, és az AvtoVaz 20 százalékos részesedést akar kihasítani magának a piacból, akkor a cégnek 260 ezer autót kell eladnia 2016-ban. Tavalyi értékesítése 269 ezer volt, ami 30 százalékkal kisebb a 2014. évinél.
Az AvtoVaz piaci részesedése a 2014. évi 16,4 százalékról tavaly átlagosan 17,9 százalékra emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.