Bebizonyosodott, hogy a magyar üzletemberek mindenütt ki tudnak alakítani jó üzleti kapcsolatokat, gyümölcsöző gazdasági együttműködést - mondta Orbán Viktor a Joko Widodo indonéz államfővel folytatott tárgyalása után Jakartában.
"A mai napon bebizonyosodott számomra, de egész Magyarország számára is, hogy nincs többé olyan sarka a Földnek – akármilyen messze is van az Magyarországtól –, ahol magyar üzletemberek ne tudnának jó üzleti kapcsolatokat, gyümölcsöző gazdasági együttműködést kialakítani és beruházásokat megvalósítani. A mai napon úgy érezzük, hogy Magyarország a világszínpadra is fellépett: nemcsak Bécsben, hanem Jakartában is képesek vagyunk üzleti együttműködést kialakítani" – mondta Orbán Viktor.
A hivatalos indonéziai látogatáson tartózkodó kormányfő sajtónyilatkozatában a két ország együttműködésének lehetséges területei között említette a mezőgazdaságot, az IT-szektort és a vízgazdálkodást.
A közelmúltbeli jakartai terrortámadásról a magyar miniszterelnök azt mondta, "Indonézia kormánya három-négy óra alatt stabilizálta a helyzetet". Ez szerinte jól mutatja, hogy Indonézia egy stabil ország, amelyben Magyarország gazdasági együttműködési lehetőségeket keres.
Joko Widodo hatékonynak és barátinak nevezte a megbeszélést, amelyen megtárgyalták az együttműködési lehetőségeket, így a vízgazdálkodás területét és az ivóvízellátó rendszer fejlesztését. Emellett a megújuló energiaforrások területét, valamint a digitális gazdaságot emelte ki az együttműködés hangsúlyos színterei között.
A nyilatkozatok előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a következő évekre szóló felsőoktatási csereprogramról, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig a halászat és az akvakultúra területén történő együttműködésről írt alá megállapodást.
Orbán Viktor helyi idő szerint hétfő délután beszédet mond az indonéz-magyar üzleti fórumon, majd találkozik Le Luong Minh-nel, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) főtitkárával.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.