2016. január. 15. 10:18 MTI Utolsó frissítés: 2016. január. 15. 11:06 Gazdaság

Budapest jócskán lepipálta Varsót és Prágát is tavaly

Minden eddiginél több utast kezelt 2015-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, összesen 10,3 millió utas fordult meg a ferihegyi légikikötőben - mondta Jost Lammers, a Budapest Airport szóvivője sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

A 2014-es évhez képest 12,5 százalékkal többen vették igénybe a repülőtér szolgáltatásait, ekkora mértékű fejlődés a régió egyetlen országában sem volt, Varsóban 6,1 százalékkal, Prágában 7,4 százalékkal nőtt az utasforgalom.

Az okok közül Jost Lammers kiemelte, hogy több légitársaság is kapacitást bővített már meglévő járatain, elindult az Air China pekingi járata, és Torontóval is visszaállították az összeköttetést az Air Transattal.

A repülőtér számításai szerint 2018-ra elérik a 12 milliós utasszámot, amely a mostani kapacitások felső határa, emiatt fejleszteni kell a repülőteret. Ennek részeként a rövid távú tervek között szerepel egy új móló, utashíd építése a 2B terminálon, illetve a parkolók bővítése. A mólót ez év végén kezdik el építeni, és várhatóan egy év alatt fejezik be.

Jost Lammers szerint a rövid távú beruházásokkal 14-15 millióra lehet a repülőtér kapacitásait emelni, a középtávúakkal pedig a 15 milliót is meghaladhatja. A tervek között egy új, 2C terminál is szerepel.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.