Gazdaság MTI 2015. december. 07. 17:40

Kihullott a bankosok haja, mire meg tudták nyitni a számlát

Ötmillió jüannal, vagyis körülbelül 225 millió forinttal állított be a kínai Szecsuan tartomány kisvárosának bankjába egy férfi számlát nyitni. Az alkalmazottak akkor még nem tudták, hogy a nedves, penészes bankjegyek gépi átszámolása hét órába fog telni és még hajszárítót is kell szerezniük hozzá.

A helyi média beszámolója szerint a Li nevű férfi ebéd után húzott sorszámot a Kínai Mezőgazdasági Bank Töjang városi fiókjában és nyolc csomagban, kötegelve adta át az egyenként 45 forintot érő százjüanosokat. A pénz többszöri átszámolásához délután 1 órakor kezdtek az alkalmazottak, a feladat elvégzéshez valamennyi szabad pénzszámláló készüléküket bevetették, egy azonban a túlzott igénybevételtől elromlott.

Az ügyfélfogadók elmondták: normál körülmények között nagyjából 3 óra alatt végezniük kellett volna ezzel a munkával, de az összeragadt bankók körültekintő szétválasztása és szárításuk miatt végül csak este nyolc után húzhatták le a rolót.

Azt nem tudni, ki volt a milliomos, és hol őrizte eddig a pénzét.

A lapok felidéztek egy másik, májusi banki esetet is. Akkor Sanghajban egy buddhista szerzetes egy háztartási gépeket forgalmazó üzletbe 200 ezer darab pénzérmével tért be. A kolostornak akart vízmelegítőt venni, a pénzt 13 órán át számolták. Az 10 fenesek, vagyis a jüan egy tized részét érő érmék súlya állítólag 716 kilogramm volt.

* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek

Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.