Érdemes odafigyelni minden részletre internetes vásárláskor, ha valaki például a közelgő Black Friday napján szeretne valamilyen műszaki cikket venni. Online vásárláskor is kötelező számlát adni, és nemcsak a vételárat, hanem a kiszállítás díját is vissza kell fizetni a vevőnek, ha meggondolja magát az átvételtől számított tizennégy napon belül. Jótanácsok a Budapesti Békéltető Testülettől.
A békéltető testület egy laptopot vásárló fogyasztó példája alapján mutatta meg, mire érdemes figyelni online rendeléskor.
Egy majdnem százezer forintba került laptopot vett az interneten, de csak a kibontás után látta, hogy cseh billentyűzettel kapta meg a gépet. Másnap jelezte a problémát és elállt a vásárlástól, de elutasították azzal, hogy a gépen operációs rendszer van, és annak aktiváló kódja a dobozban volt, amit már felbontott.
A cég tévesen jogi kivételre hivatkozott, sőt később a fogyasztó a vállalkozás ügyvédjétől ugyanilyen tartalommal kapott félrevezető tájékoztatást. A Budapesti Békéltető Testület eljárásának köszönhetően azonban később mégis visszakapta a pénzét.
Ez az eset is mutatja, hogy érdemes tisztában lenni a vonatkozó szabályokkal.
Internetes vásárlásnál az átvételtől számított tizennégy napon belül a fogyasztó meggondolhatja magát. Úgynevezett indokolás nélküli elállási joggal élhet, amikor saját költségén kell visszajuttatnia a terméket, a cég pedig köteles visszaadni a teljes kifizetett összeget.
Van azonban néhány kivétel ez alól, és a Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint éppen ezek okozzák leggyakrabban a fogyasztók és a webáruházak közötti problémákat.
Ha valaki lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvételt, vagy számítógépes szoftvert vesz, már nem gondolhatja meg magát, ha már felbontotta a csomagolást. A cseh billentyűzettel szállított laptop esetében tehát a cég csak akkor utasíthatta volna el az elállást, ha a vevő csak számítógépes szoftvert vásárolt volna.
Szoftver, gyári csomagolás, számla
Ha valaki laptopot vagy tabletet vett, a webáruház nem hivatkozhat arra, hogy szoftver vagy operációs rendszer volt az eszközön és ezért már nem lehet visszaküldeni azt. A fogyasztó ilyenkor élhet a tizennégy napos indokolás nélküli elállási joggal.
Nem követelheti a cég a fogyasztótól, hogy az eredeti, gyári csomagolásban küldje vissza a terméket, mivel felbontás nélkül nem is lehetne ellenőrizni, hogy a megrendelt terméket küldték-e ki.
Akkor is visszaküldheti a terméket a fogyasztó, ha esetleg azt sérülés érte, vagy nincs meg az összes tartozéka. Önmagában ezektől még nem veszíti el ugyanis az indokolás nélküli elállás jogát, de az értékcsökkenést ki kell kifizetni.
Számlát vagy nyugtát online vásárlásnál is kell kapni. Ha nem adnak, akkor panaszt kell tenni írásban a webáruháznál, és kérni kell a számla utólagos kiküldését.
Ha a fogyasztó él indokolás nélküli elállási jogával, akkor nemcsak a vételárat kell visszakapnia, hanem a teljes kifizetett összeget. Így például a kiszállítás, futárszolgálat díját is, ha volt ilyen. Ugyanakkor a fogyasztó kötelessége, hogy saját költségén visszajuttassa az árut, amelyet megrendelt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.