Simicskó elárulta, mennyi pénzt kaptak a kerítésre
A Belügyminisztérium együttműködve a Honvédelmi Minisztériummal részletes kimutatást készít az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottság számára az ideiglenes biztonsági határzárral kapcsolatban eddig felhasznált költségvetési forrásokról - közölte Simicskó István honvédelmi miniszter szerdán a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.
Október 17-ig a HM a határzárral kapcsolatos feladatokra összesen 11,7 milliárd forintos forrással rendelkezik, amelyen belül 7,9 milliárd forintot tesz ki a személyi juttatások és terheik nélkül számított keret - válaszolta Simicskó István Demeter Márta szocialista országgyűlési képviselő, és Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság MSZP-s alelnökének írásbeli kérdésére.
Ezen felül a tárcavezető szerint jelentős mértékben igénybe vették a korábban más céllal beszerzett tartalékaikat is, amely keretében az elszámolások jelenlegi feldolgozottságának adatait figyelembe véve eddig 501 millió forint értékű tárolt készletállományt is felhasználtak.
Egy másik kérdésre válaszolva Simicskó István kitért arra is, hogy a határzár építésében a HM EI Zrt. is részt vesz, amelynek mostanáig több mint bruttó 677 millió forintot fizetett ki a tárca. A honvédelmi miniszter válaszából kiderül az is, hogy a határzár építése során alvállalkozókat is szerződtetett a HM EI Zrt.
A magyar-szerb határszakasz vonatkozásában hat céggel kötöttek ilyen jellegű szerződést. Közülük a legtöbbet, csaknem 143 millió forintot a Zöldterület Kft.-nek fizette ki a HM EI Zrt. talaj-előkészítési, szállítási, és rakodási feladatokhoz munkagépek biztosítására.
Simicskó István kitért arra is, hogy az országos közfoglalkoztatási mintaprogram keretében, a határzár építése céljából, a HM EI Zrt. mintegy 230 közfoglalkoztatottat is bevont a határzár építési munkálataiba a szerb-magyar határszakaszon. A közfoglalkoztatottak az augusztus 20-ai ünnepnapon történt munkavégzésükre tekintettel a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti napi pótlékban részesültek - tette hozzá a miniszter.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.