2015. október. 20. 16:56 MTI Utolsó frissítés: 2015. október. 20. 18:35 Gazdaság

Engedély nélkül építettek egy autópálya-szakaszt Erdélyben

A romániai Állami Építésfelügyeleti Hatóság leállította a dél-erdélyi autópálya Déva-Marosillye szakaszának építését, mert a szállításügyi minisztérium nem szerezte be a kivitelezőnek a szükséges építési engedélyt – közölte kedden a Digi 24 hírtelevízió.

A hatóság egy helyszíni vizsgálat után kötelezte a munka leállítására a kivitelezőt, amely közölte: egy hét alatt elszállítja munkagépeit a helyszínről.

A román tulajdonban levő Spedition UMB és Tehnostrade társaságok konzorciuma 2013 nyarán nyerte meg a pálya tervezésére és építésére kiírt versenytárgyalást. A 22,1 kilométeres pályaszakasz megépítését 419,4 millió lej áfa nélküli összegért vállalta. A szerződés szerint az utat 2016 májusában kellene volna átadni, de a munkának eddig csak nagyjából fele készült el, és az is részben törvénytelenül.

A szállításügyi minisztérium csak egy hét kilométeres útszakaszra szerezte meg ugyanis az építési engedélyt. A Digi 24 szerint ezt a szakaszt már aszfaltburkolat borítja. A kivitelező eddig azon a szakaszokon is dolgozott, amelyre nem kapott építési engedélyt.

Az uniós forrásokból épülő A1-es, dél-erdélyi autópálya a nagylaki határátkelőt köti össze Aradon Temesváron és Déván át Nagyszebennel, ahonnan az Olt völgyén szeli át a Kárpátokat, és csatlakozik a Pitesti-Bukarest sztrádához. A pályán most az államhatártól Temesvárig, és Dévától Nagyszebenig lehet közlekedni.

A Déva-Nagyszeben autópályának a tavalyi választási kampányban átadott szakaszát szeptemberben le kellett zárni, mert a burkolat megrepedt, és veszélyeztette a közlekedés biztonságát. A kivitelezőt egy 300 méteres szakasz elbontására és újraépítésére kötelezte az autópálya-társaság.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.