2015. október. 08. 15:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. október. 08. 15:40 Gazdaság

Új területeken is bevetné a kormány a csodafegyvert

Kiterjesztené a NAV a közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) a vasúti szállításra is - írta a napi.hu.

Mivel vasúton és vízi úton jóval nagyobb mennyiségben szállíthatók a beazonosíthatatlan áruk, mint közúton, az ekáert kiterjesztenék erre is - mondta a portálnak Kovács Péter, a NAV őrnagya.

A vasúti fuvarozásban már folynak az egyeztetések a vasúttársaságokkal és a pályaüzemeltetőkkel, de a rendszer bevezetésének időpontja még nincs meg, a vízi fuvarozás ellenőrzésének tervei pedig ennél is távolabbiak.

Szerinte a vasút esetében az ömlesztett építőipari alapanyagok mellett a Távol-Keletről érkező elektronikai és ruházati cikkek is fókuszban vannak - utóbbiaknál jellemző, hogy a valós értéknél jóval alacsonyabb vámértéken próbálják bejuttatni az EU-ba.

Miután a vasúttársaságok a használat arányában fizetnek a pályaüzemeltetőknek, hasonló adatok állnak rendelkezésre, mint az útdíjköteles utak esetében. Ezeket a rakományra vonatkozó információkkal kiegészítve lehetne felépíteni a vasúti ekáert.

Az ekáer bevezetésének része volt az idei 137 milliárd forintos áfabevétel-növekményben és bizonyos ágazatok fehéredésében - közölte a napi.hu.

A NAV-őrnagy a portálnak felidézte, hogy az ekáer bevezetésére az EU-csatlakozás után jellemzővé vált, határokon átnyúló, elsősorban ömlesztetten szállítható, egyedileg nem beazonosítható árukat (liszt, cukor, sóder, stb.) érintő áfacsalások elterjedtsége miatt volt szükség. 

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.