Spanyolország autónként 1000 eurós környezetvédelmi támogatást követel vissza a VW-től
A spanyol kormány visszakéri a VW-csoporttól a környezetbarát autók vásárlásához nyújtott támogatást, miután kiderült, hogy a cég olyan dízelmotort szerelt az autóiba, amely a kedvező károsanyag-kibocsátási mutatókat csakis tesztkörnyezetben produkálta, a forgalomban sokkal szennyezőbben üzemelt a kocsi.
A spanyol kormány visszakéri a VW-csoporttól azt az autónként 1000 eurós (313 ezer forint) összeget, amellyel az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek vásárlását támogatta – ismertette a spanyol sajtó szerdán José Manuel Soria spanyol ipari miniszter bejelentését.
Spanyolország 2012-ben a PIVA-terv bevezetésével ösztönözte az autóeladásokat, amelyek jelentősen csökkentek a gazdasági válság hatására. A program lényege, hogy aki használt autóját környezetbarát gépkocsira cserélte, az 2000 eurós (626 ezer forint) támogatást kapott a vásárláshoz. A kedvezményt a kormány és a bekapcsolódó cégek, fele-fele arányban vállalták. Az ipari miniszter szerint nyilvánvaló, hogy a pénzt nem a vásárlóktól kérik vissza, hiszen ők jóhiszeműen jártak el, de megtévesztették őket.
A spanyol állam jelenleg vizsgálja, hogy milyen jogi lehetőségei vannak a pénz visszaigénylésére a Volkswagentől – mondta José Manuel Soria. Az nem hangzott el, hogy pontosan hány autó után kellene fizetnie a VW-nek.
A PIVA-terv keretében idén májusig összesen 890 ezer régi autót cseréltek újra Spanyolországban, azaz a kormány 890 millió eurót (278 milliárd forint) fizetett ki a támogatásokra.
A VW-csoport 2009 és 2015 között világszerte 11 millió dízel dízelüzemű járművébe telepített olyan szoftvert, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások. Az érintett autók közül 5 millió Volkswagen, 700 ezer pedig Seat márkájú. Spanyolországban ebből a két márkából adják el a legtöbbet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.