Gazdaság hvg.hu 2015. szeptember. 23. 16:45

Tagadja az OTP, hogy vinné az MKB Bankot

Tagadja az OTP a Portfolio azon értesülését, miszerint ismét komolyan érdeklődnének az állami tulajdonú MKB Bank felvásárlása iránt.

2014-ben állami tulajdonba került a bajor tulajdonosok kivonulását követően az MKB, már ebben ez időszakban is komoly érdeklődést tanúsított az OTP Bank, de az állam beelőzött. Az eredetileg tervezett 2-3 éves tulajdonjogtól lehet, mégis korábban szabadulna az állam, így az érdeklődés valósággá válhat, ugyanis piaci szereplők között az OTP-t tartják a legtőkeerősebbnek – írja a Portfolio. Ehhez képest az MTI megkeresésére az OTP cáfolta, hogy valóban érdeklődnének a bank iránt.

Augusztusban jelentette be Balog Ádám MNB-alelnök, hogy korábban megtörténhet az értékesítés, azóta ráadásul átült az MKB vezérigazgatói székébe is. Az esélyesek között a Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitel Bank volt emlegetve, de felmerült a szintén állami tulajdonú Budapest Bankkal történő fúzió lehetősége is, illetve felmerült hogy tőzsdére vinné az MNB a bankot. Azonban Balog hozzátette, hogy "Ez kötött műfaj" és a szanálási törvény rendelkezéseit kell figyelembe venni az értékesítéskor.

Az MKB hitelállományának rendezését követően az OTP ismét bejelentkezhet a Portfolio információi szerint. Emögött az állhat, hogy egy problémás hitelállományaitól megszabadított bank adásvétele sokkal jövedelmezőbb lehet, a legmagasabb árat is az OTP tudná tartani.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>