Az üzemanyag-piaci árak és a forintárfolyam heti átlagos változását figyelembe véve szerdán 0-2 forintos benzináremelést jelenthetnek be, míg a dízel áránál 5-7 forintos csökkenés is bekövetkezhet – írta előrejelzésében a GKI Energiakutató.
A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében 4-5 forint körüli árnövekedést indokolnak, de ebből múlt pénteken már 2 forintos változást realizáltak – idézte fel a GKI Energiakutató.
A dízelnél 6-8 forint közötti volt az árcsökkenés a különböző piacokon, ezért feltételezi az 5-7 forint közötti árcsökkentést. A társaság szerint változtatás mértéke attól is függ, hogy a mediterrán piacon kívül mely piacok árváltozását veszik figyelembe, illetve hogyan ítélik meg a görög válság okozta árfolyamhatásokat.
A benzin ára literenként 394-396 forint körül alakulhat, a gázolaj ára várhatóan 371-374 forint között változhat – tették hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.