Gazdaság MTI/hvg.hu 2015. július. 09. 17:33

A franciák nem a magyar utat választják, enyhítenek a vasárnapi boltzáron

A gazdáság fellendülését várják például attól, hogy az eddigi 5 helyett 12 vasárnap nyitva lehetnek az üzletek.

A francia miniszterelnök bejelentette, hogy a harmadik olvasatban sem engedi parlamenti szavazásra, hanem rendeletben hirdeti ki a gazdaság fellendítésére összeállított reformcsomagot, amelynek legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése.

Az év elején kezdődött maratoni parlamenti vita után csütörtökön lett volna a javaslat végleges elfogadásáról szóló utolsó szavazás. A miniszterelnök azonban az öt hónappal ezelőtti első és a múlt havi második olvasathoz hasonlóan azért választotta az erőnek ezt az alkotmányos eszközét, mert a kormányzó Szocialista Párt balszárnyának tiltakozása miatt nem garantálható a többség a tervezet elfogadásához a nemzetgyűlésben.

Az alkotmány alapján

A kormány az alkotmány alapján hirdeti ki rendeltben a gazdaságpolitikai reformot, amelynek értelmében a tervezet a parlament által elfogadottnak tekintendő, amennyiben egy bizalmatlansági indítvány 24 órán belül nem mozdítja el a kormányt. Azaz a törvény péntek délutántól tekintendő elfogadottnak.

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak mindenesetre jelezték, hogy az alkotmánytanácsnál támadják meg a törvényt.

Az előző két olvasattal ellentétben az ellenzék most viszont nem kíván bizalmatlansági indítvány benyújtani a kormány ellen, miután azt az előző két esetben elvetette a képviselők többsége.

Az eredetileg százról több mint négyszáz javaslatra bővült gazdasági reformcsomagot, amelyet Brüsszel nyomására állított össze a kormányzat a gazdaság ösztönzése és a munkahelyteremtés érdekében, a jobboldal nem tartja elég hatékonynak, a baloldali képviselők és a szakszervezetek pedig túl liberálisnak ítélték meg. Legtöbben elsősorban a vasárnapi nyitva tartás bővítését kifogásolták.

Az eddigi öt helyett ezentúl évi 12 vasárnapon tarthatnak nyitva az üzletek. (A Magyarországon idén március közepén hatályba lépett vasárnapi boltzáras törvény is egy évben 5 alkalommal engedi a boltoknak, hogy nyitva legyenek. Egyébként a vasárnapi boltzáras törvény bevezetésével az Orbán-kormány szembe ment, megy az európai trendekkel, ahogyan az korábbi összeállításunkból kiderül.) Az engedélyezett napokat az önkormányzat jelöli ki, az alkalmazottak önkéntes alapon és 100 százalékos pótlékkal foglalkoztathatók vasárnap. A szöveg az igazságügyi szektorban szigorúan szabályozott foglalkoztatási ágak (közjegyzők, ügyvédek, végrehajtók) liberalizációját is kezdeményezi, továbbá megnyitja a piac előtt a jelenleg szigorúan szabályozott belföldi távolsági buszközlekedést.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.