Gazdaság hvg.hu 2015. július. 02. 05:59

Nemsokára újra törleszteniük kellene a görögöknek

Egy hét múlva újra a zsebébe kellene nyúlnia a csődben levő Görögországnak, július 20. azonban a kritikus nap.

Kedd éjfélkor, június 30-án volt esedékes a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé egy 1,6 milliárd eurós törlesztés, de a görög állam nem fizette ki, ezért gyakorlatilag csődbe került. De egy hét múlva újra a zsebébe kellene nyúlni az országnak, 2 milliárd eurónyi rövid futamidejű államkötvény jár le, ennyit kellene kifizetnie. Ezt eddig úgy tudta megtenni a görög állam, hogy az ország bankjai megvették a frissen kibocsátott államkötvényeket, hogy a pénzből az állam az épp lejárókat ki tudja fizetni. Ezt pedig úgy tudták megtenni a bankok, hogy az Európai Központi Banktól (EKB) kapott mentőövből vették meg az államkötvényeket – emlékeztet a Portfolio, utalva arra, hogy az EKB mentőöve egyelőre elérhető még a görög bankok számára, de gyakorlatilag bármelyik pillanatban megszűnhet.

Ha mégis veszi ezt az akadály július 10-én a görög állam, akkor rá három napra alighanem újra beint a hitelezőjének: közel félmilliárd eurónyi törlesztést kellene újra az IMF felé fizetni.

A kritikus nap július 20. A görög bankrendszert életben tartó EKB felé is van adóssága az országnak, akkor 3,7 milliárd eurót kellene valahonnan előteremtenie. Ha nem teszi meg, alighanem az EKB megvonja a görög bankrendszertől az azt lélegeztetőgépen tartó mentőövet, ami után pár napon belül bankválság, a bankok előtt kígyózó hosszú sorok jönnek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.