Gazdaság MTI 2015. június. 29. 15:26

Hatmilliárd forintért vásárol autókat az állam

Augusztus 8-ig lehet jelentkezni a nyílt közbeszerzésre. A hatmilliárdot 3 év alatt költi el a kormány, a teljes összeget pedig hat részre bontják a kiírás szerint.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó 6 milliárd forint összértékben nyílt közbeszerzésen kíván személykocsikat vásárolni - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az ajánlatkérő új személyautókra és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokra tart igényt. A főigazgatóság a beszerzés időtartamát 3 évben jelölte meg (amely meghosszabbítható), a teljes összeget pedig hat részre bontotta.

Fazekas István

Ajánlatot olyan cég tehet, amelynek az elmúlt három - lezárt - üzleti évből legalább kettőben pozitív volt a mérlege, az új személygépjármű-értékesítéséből származott nettó árbevétele pedig elérte a 120-300 millió forintot. Az ajánlatok beadási határideje augusztus 8.

Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az ár 60, a kombinált jármű-, illetve környezetvédelmi jellemzők pedig 20-20 súlyszámmal szerepelnek az értékelésben.

zöldhasú
Hirdetés