2015. június. 11. 15:12 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 11. 15:27 Gazdaság

Német jegybankelnök: Napról napra nő a görög csőd veszélye

Minden nappal nő a veszélye annak, hogy Görögország fizetésképtelenné válik – mondta csütörtökön Londonban Jens Weidmann német jegybankelnök, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja.

"Erős az eltökéltség, hogy segítsünk Görögországnak abban, hogy javítson a közigazgatás működésén, eltávolítsa a gazdasági növekedés előtt tornyosuló akadályokat, és fenntartható pályára helyezze a költségvetési kiadásokat" – fogalmazott a szakember egy rendezvényen a brit fővárosban. "Az eurózóna többi tagállamának adófizetői jelentős összeggel járultak hozzá az elkerülhetetlen (görög) kiigazításokhoz" – jegyezte meg.

Ugyanakkor "fogytán az idő, és a fizetésképtelenség veszélye napról napra nő" – tette hozzá. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, annak a legnagyobb vesztesei Görögország és a görög emberek lennének – mondta.

Jens Weidmann úgy fogalmazott: egy esetleges görög államcsőd átgyűrűző hatásai ellen most jobban fel van vértezve az euróövezet, de nem szabad alábecsülni ezt a kockázatot.

Görögországnak meg kell állapodnia hitelezőivel - az Európai Bizottsággal, az EKB-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - még azelőtt, hogy június végén lejár a mostani mentőcsomag, amelyből a mediterrán ország teljesíti fizetési kötelezettségeit. Intenzívebb párbeszédre van szükség – mondta  Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági biztosa csütörtökön a francia rádióban.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő csütörtökön Brüsszelben tárgyal Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével.

A tárgyalások elakadtak, mert az athéni kormány nem hajlandó teljesíteni a nemzetközi hitelezőknek azt a követelését, hogy csökkentse a nyugdíjakat, és hajtson végre több népszerűtlen változtatást a munkaerő-piacon.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.