Szeptember végéig be kell fejezni a jogalkotói munkát, de azt továbbra sem tudni, hogy milyen kedvezményekre jogosít majd a zöld rendszám.
Szeptember végéig meg kell alkotni azokat a jogszabályokat, amelyek az elektromobilitáshoz kapcsolódó útburkolati jelek és útjelző táblák bevezetéséhez szükségesek – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Szintén szeptember végéig kell befejezni a jogalkotói munkát a zöld rendszámok bevezetéséhez, és november 30-ig kell elkészülnie a lehetséges kedvezményekkel kapcsolatos jogszabálytervezeteknek.
Az elektromos autók, illetve közúti közlekedés elterjesztését célul kitűző programot, a Jedlik Ányos Tervet hamarosan tárgyalja a kormány, a koncepció a zöld rendszám bevezetése mellett tartalmazza az elektromos járművel közlekedők által igénybe vehető könnyítéseket – mint például a buszsávok használatának engedélyezését –, de vizsgálja a tárca az útdíj-, parkolási- és adókedvezmények lehetőségét is. Az elektromobilitás minél szélesebb körű elterjesztéséhez jogszabályi változások is szükségesek, ilyen például az elektromos töltőhálózat kiépítésének engedélyezési eljárását egyszerűsítő módosítások.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.