Itt a reklámadó-javaslat: 5,3 százalék lesz a százmillió feletti részre
A kormány benyújtotta pénteken a parlamentnek a reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatát.
A javaslat szerint a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után továbbra is nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén.
A reklám-közzététel adóköteles megrendelése után alkalmazandó 20 százalékos adó 5 százalékra mérséklődik.
A reklámadóról szóló törvény alapján a 2014-ben kezdődő adóév adóalapjának megállapítása során a reklámadó-alap csökkentő tételként figyelembe vett összeg a társasági adókötelezettség megállapítása során elszámolt elhatárolt veszteségnek minősül.
Az adómértékek változása a törvény kihirdetését követő 31. napon lép hatályba. Egy átmeneti szabály lehetővé teszi, hogy a reklám-közzétételi adókötelezettségre vonatkozó adómértéket a 2014-es és a 2015-ben kezdődő adóév adókötelezettségének megállapításakor is alkalmazni lehessen.
A törvényjavaslat indoklása felidézte, hogy a reklámadóról szóló törvény egyes szabályait az Európai Bizottság két szervezeti egysége is vizsgálja és a kormány – mérlegelve egy esetleges jogvita elhúzódásának következményét, a jogvita lezárása érdekében – indokoltnak látja a törvény kifogásolt rendelkezéseinek módosítását.
A kormány a törvényjavaslat kidolgozása során kiemelt figyelemmel volt arra, hogy a módosítás ne veszélyeztesse a reklámadó eredeti céljainak megvalósulását. Fontos szempont volt is, hogy az adózással összefüggő adóadminisztrációs költségek – melyek a kisebb, alacsonyabb reklámadóalapot elérő vállalkozások esetén különösen aránytalanok lehetnek – a lehető legalacsonyabbak legyenek.
A javaslat célja, hogy a reklámadóról szóló törvény a módosítást követően – uniós jogi aggályok nélkül, az adózási költségek minimalizálásával – továbbra is ugyanakkora nagyságú államháztartási forrást biztosítson a reklám-közzétételi tevékenység adóztatásával, mint a tavaly elfogadott törvény - tartalmazza az indoklás.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.