2015. április. 30. 13:24 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 30. 13:23 Gazdaság

Ráfeküdne a világpiacra a két katonai drónexportőr egyike

A jelentős külföldi keresletnek betudhatóan Kína növelni kívánja a katonai célra használt drónok kivitelét. Az országban minden korábbinál nagyobb energiát fordítanak a kutatásra és fejlesztésre ezen a területen - írta legfrissebb számában a China Daily című kínai napilap.

A pilóta nélküli gépeket katonai tevékenységekhez nagyon széles skálán lehet bevetni a légi térképészettől a járőrözésen vagy nyersanyagkeresésen át rakétahordozásig, illetve éles műveletekben való részvételig - közölte a cikk.

Kína az Egyesült Államok mellett jelenleg az egyetlen ország, mely exportálja is katonai drónjait. Az első ötöt Nigériának adta el, mely a Boko Haram iszlamista militáns csoport elleni harcaiban használja a gépeket. Nyugati sajtóbeszámolók szerint Kína Nigéria mellett Pakisztánnak, Egyiptomnak és Szaúd-Arábiának is szállíthatott.

A Forecast International nevű piackutató cég szerint a harci drónok piaca tavaly 942 millió dollárt tett ki, s ez az összeg a mind növekvő keresletnek köszönhetően 2023-ra 2,3 milliárd dollárra duzzadhat. A Forecast előrejelzése szerint a legnagyobb kínai dróngyártó, az Aviation Industry Corp. of China (Avic) addigra a világ legnagyobb gyártóvájá lép elő a katonai alkalmazású gépeket tekintve. 

Az állami kézben lévő vállalatok mellett a magángyártók is a bővülő kereslet kielégítésében látnak nagy üzletet, s ahogy a China Daily egy korábbi cikke fogalmaz: a védelmi technológiára szakosodott nagy cégek mind hatalmas erőforrásokat áldoznak a drónok fejlesztésére.

A kínai sajtóban megjelent vélemények szerint ugyanakkor az ázsiai ország továbbra is lemaradásban van technológia terén a nyugati államokhoz képest, a kutatók így minden korábbinál több energiát fordítanak az olcsóbb és gazdaságosabb gyártási technológiák kifejlesztésére. 

A hadi mellett a polgári használatra tervezett drónok is nagy népszerűségnek örvendenek. Ezekből a China Daily cikke szerint húszezer van használatban, többnyire a mezőgazdaság, a természetvédelem vagy a tengeri megfigyelés területein.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.