Közleményben távolítja el magától a lekapcsolt, óriási összegű károkozással gyanúsított Kun-Mediátor cégvezetőjének és tulajdonosának veje és a rokonok a történteket. Állítják, rémhíreket kezdtek el terjeszteni valakik, ezért dőlhetett be a cég. Azt cáfolják, hogy Dobrainé direkt csalási vagy sikkasztási szándékkal szedte volna be a pénzeket az emberektől.
„A Kun-Mediátor Kft. pénzügyi befektetéseiben sem jómagam, sem a többi hozzátartozó semmilyen módon nem vett részt, az ezzel kapcsolatos pénzügyi és befektetési ügyleteket kizárólag Dobrai Sándorné végezte, és azokban mi teljesen érintetlenek vagyunk. A befektetések és a befizetett összegek hollétéről semmilyen információnk nincs és azokból soha semmilyen módon nem vettünk el és nem részesültünk” – írja a maga és Dobrai Sándorné hozzátartozói nevében az óriási összegű károkozással, akár 5-20 milliárd forint eltüntetésével gyanúsított karcagi cég vezetőjének veje egy közleményben. A Kun-Mediátor fő tulajdonosa és ügyvezetője Dobrai Sándorné, akit a rendőrség köröz azóta is, hogy múlt héten kedden bejelentették, nyomoznak a gyanú szerinti csalások miatt. Dobrainét és férjét nem találják, de lányai a hétvégi házkutatás során megjelentek, Kemecsei László pedig kisebbségi tulajdonos, és hazajött Magyarországra.
Kemecsei állítja, ő a cégen belül alkalmazott volt és kizárólag az utazásszervezéssel foglalkozott. Dobrai Sándorné hollétéről szintén nincs semmilyen információjuk, a történt cselekményektől elhatárolódnak, és az ügy minden károsultját őszintén sajnálják.
Egyben cáfolják azokat a híreket, hogy a rendőrség elől menekültek volna, mivel a hírek megjelenését követően Dobrai Sándorné hozzátartozói haladéktalanul jelentkeztek a rendőrségen, Kemecsei pedig egy külföldi utazást megszakítva haladéktalanul hazajött. Azt írja, hogy „a rendőrségen mindnyájan részletes tanúvallomást tettünk, azok is, akik ezt közeli hozzátartozói minőségük miatt megtagadhatták volna és minden nyomozati cselekménynél teljes körűen együttműködünk a hatóságokkal és feltártunk minden olyan információt, aminek birtokában voltunk. Az üggyel kapcsolatban folyó büntetőeljárásban mindnyájan tanúk vagyunk, és egyikőnk sem gyanúsítottja az ügynek. Tudomásunk szerint a cég politikailag neutrálisan működött, nem kötődött egyetlen párthoz sem és semmilyen módon nem tett különbséget az ügyfelei között.”
„Mindazonáltal személyes véleményünk szerint megalapozatlanok a sajtóban tényként közölt azon információk, hogy Dobrai Sándorné csalási, vagy sikkasztási szándékkal vette volna át a betétesek pénzeit. Valószínűtlennek tartjuk, hogy Dobrai Sándorné előre eltervezte volna ezeket az eseményeket, mert ennek semmi jelét nem tapasztaltuk és a korábbi évek során semmilyen panasz nem volt a kifizetésekkel kapcsolatban. Az általunk ismert információk szerint Dobrai Sándorné egy közelmúltban történt külföldi utazása kapcsán kezdtek el olyan valótlan információkon alapuló rémhíreket terjeszteni egyes személyek, amelyek a befizetett pénzek tömeges kivételéhez vezettek az akkori feszült és más befektetési botrányok miatt bizalmatlan légkörben. Tudomásunk szerint a lejárat előtti kivételek, a rossz árfolyam miatti veszteség és a hozamokkal növelt összegek tömeges kifizetése hatalmas károkat okozott és feltehetően ez vezetett a rendszer összeomlásához.”
„Az ügyben való teljes érintetlenségünk ellenére családunkat, illetve gyermekeinket a közelmúltban több súlyos fenyegetés is érte, amiért feljelentést fogunk tenni a rendőrségen. Személyes érintettség hiányában nem kívánunk a jövőben további nyilatkozatokat tenni az üggyel kapcsolatban.”
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.