Miniszterelnökség: kitaláció, hogy Lázár a boltzár bukásáról beszélt
Nem szeretnének találgatásokat, a sajtóban megjelent kitalációkat kommentálni - közölte az Origo kérdésére a Miniszterelnökség. A Népszava korábban azt írta, Lázár János egy bizalmas találkozón arról beszélt, hogy ha lesz népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, azt a Fidesz el fogja veszíteni.
A sajtóban megjelent kitalációkat és találgatásokat nem szeretnénk kommentálni - hárította el a Miniszterelnökség az Origo kérdéseit arról, igaz-e, amit állítólag Lázár János miniszter a hétvégén egy zártkörű rendezvényen mondott a vasárnapi boltzárról.
A Népszava korábban azt írta, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szeretem Magyarországot Klub zártkörű rendezvényén a vasárnapi zárva tartás feltételezhető bukásáról beszélt.
A napilap azt írta a hétfői számában, hogy a miniszter a hétvégi rendezvényen Tatán azt mondta, hogy ha népszavazás lesz a zárva tartásról, akkor a Fidesz azt el fogja veszíteni, és visszaáll a korábbi állapot, a most zárva tartó üzletek újra kinyitnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.