Közeleg a határidő a SZÉP-kártyán ragadt összegek elköltésére
Május végéig használhatók fel a SZÉP-kártyákra 2013-ban utalt juttatások - hívta fel a figyelmet az OTP szerdai közleményében, amelyben azt is megjegyzik, hogy a 810 ezer OTP SZÉP-kártyán összesen még 2,4 milliárd forintnyi 2013-as feltöltés van.
Az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából tavaly év végén készült kutatás szerint a SZÉP-kártya birtokosok 98 százaléka tudja, hogy a kártyára töltött egyenlegeknek van felhasználási határideje, és ennek megfelelően a legtöbben már az utalás évében felhasználták juttatásaikat - írták a közleményben.
A hatályos szabályozás értelmében a SZÉP-kártyákra utalt juttatások érvényessége az utalást követő második év május 31-én lejár. A megmaradó összeget a kibocsátó köteles visszautalni az érintett kártyabirtokos munkáltatójának, vagyis ezek az összegek a munkavállaló számára elvesznek.
Az adatok azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják az egyenlegek ellenőrzését és felhasználását - idézi a közlemény Gál Tamást, az OTP Bank Cafeteria szolgáltatás vezetőjét.
Tavaly május utolsó két hetében napi 57 millió forintnyi 2012-es feltöltést használtak fel az OTP SZÉP-kártya birtokosai, ezalatt az időszak alatt csaknem 800 millió forinttal csökkent a lejáró egyenlegek összege. Végül az összes 2012-es feltöltés kevesebb mint 2 százalékát kellett visszautalni.
Az OTP SZÉP-kártya birtokosai tavaly az érintett juttatások több mint 98 százalékát felhasználták. A megmaradt egymilliárd forintot az OTP Bank visszautalta a munkáltatóknak. A kibocsátó OTP bankcsoport abban bízik, hogy az idén még alacsonyabb lesz a lejáró egyenlegek aránya - áll a közleményben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.