2015. január. 01. 17:38 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 01. 17:37 Gazdaság

10 ezer forinttal több bért akar a Közmunkások Szakszervezete

Azt szeretnék, ha a kormány 2015-ben érdemben változtatna a közmunkások helyzetén. Távlati céljuk, hogy munkájukért megkapják a minimálbért. A közmunkások jellemzően mélyszegénységben élnek, a jelenlegi feltételek fenntartása pedig "a nyomort konzerválja" - mondta az érdekképviselet elnöke.

Azonnali, legalább tízezer forintos béremelést követel a Közmunkás Szakszervezet. Céljuk az is, hogy a közmunkások a későbbiekben a minimálbért kaphassák kézhez - mondta Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke és Nyakó István MSZP-s politikus, a szakszervezet társelnöke csütörtökön.

Hangsúlyozták, szakszervezetük tagjai februártól előbb a járási, majd a megyeszékhelyekre vonulnak, és követeléseiket a hivatalok előtt ismertetik, megmozdulásaik eredménytelensége esetén pedig készek a fővárosban is demonstrálni a közmunkások érdekében.

Nyakó István elfogadhatatlannak nevezte, hogy a közmunkások ötvenezer forintos bére az általános béremeléssel mindössze 3,4 százalékkal emelkedjen, ezért egyetértenek a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának legalább tízezer forintos béremelést megfogalmazó követelésével.

Vécsi István azt mondta, azt szeretnék, ha a kormány 2015-ben érdemben változtatna a közmunkások helyzetén, ha már ezzel akarja megoldani a foglalkoztatási problémákat. A közmunkások jellemzően mélyszegénységben élnek, a jelenlegi feltételek fenntartása pedig "a nyomort konzerválja" - tette hozzá.
    A Közmunkás Szakszervezet elnöke szólt arról is, követelik, hogy a közmunkásokra is vonatkozzon a munka törvénykönyve. Nyakó István erről azt mondta, ha a kormánynak a közmunkások a foglalkoztatást javító statisztikai adatnak jók, akkor megérdemelnék, hogy a minimálbért is megkapják. Az ellenzéki politikus szerint ez azért is igazságos lenne, mert a közmunkások sokszor olyan munkát végeznek, amelyért a mellettük dolgozók megkapják legalább a minimálbért.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.