2014. december. 30. 19:03 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 30. 19:06 Gazdaság

Egyesül a két nagy vasúttársaság Kínában

Összeolvad a két legnagyobb kínai vasúti társaság, a CSR és a China CNR. Az új közös vállalat neve CRRC Corporation lesz – jelentette be a két cég kedden közös nyilatkozatban.

A kínai sajtóban már ősz óta kész tényként kezelték, hogy hamarosan megtörténik az egyesülés. A végső megállapodás szerint a CSR 1,1 részvényt ad minden CNR részvényért.

Az új vállalat összesített piaci értéke megközelítőleg 26 milliárd dollár lesz. A kínai állami Xinhua hírügynökség korábbi jelentése szerint a vállalatnak 173 ezer alkalmazottja lehet, és a 2013-as év adatai alapján 33,6 milliárd dollár értékű forgalomra számíthat 1,44 milliárd dolláros nettó profittal.

Az angol Financial Times a Barclays bank elemzőit idézte, akik szerint 14 százalékkal nőhet a két társaság összesített nettó nyeresége az egyesülés után.

Külföldi piaci elemzők szerint azért olvad egybe a CSR és a China CNR, hogy hatékonyabban tudjanak közösen fellépni a Kínán kívüli piacokon, ahol eddig gyakran egymás versenytársai voltak.

Az összeolvadással egy nemzetközi összehasonlításban is hatalmas vasúti cég jön létre, amely versenyre kelhet például a német Siemensszel vagy a kanadai Bombardierrel is.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.