A minisztériumba behívták azt a 19 érintett, főváros környéki település önkormányzati képviselőit, akik érintettek az M0 körgyűrűre kivetendő útdíjban. Elmagyarázták nekik, hogy minden autósnak havonta csak egy liter benzin árába kerül a bejelentett megyei matrica. A Fónagy János által celebrált összejövetel olyan jól sikerült, hogy a végén az érintettek – az NFM közlése szerint – kijelentették: alapvetően egyetértenek az útdíj bevezetésével.
Érdekes végeredményt hozott hétfőn, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által tartott tájékoztató. Az NFM közleményt adott ki az eseményről, melyből az tudható, hogy 19 települési önkormányzat képviselői kaptak tájékoztatást az útdíjrendszer változásairól. A tájékoztatót a tárca parlamenti államtitkára, Fónagy János vezette, aki az összehívottaknak elmondta: az 5 ezer forintos éves megyei matrica megvásárlása havi szinten egyetlen liter benzin árának megfeleltethető, mintegy 400 forintnyi kiadást jelent, így sokkal olcsóbb megoldás a közel 43 ezer forintos éves országos matricánál. A minisztériumi közlemény szerint Fónagy azt is elmondta, hogy az autósoknak az érintett autópályák elkerülése több időbe és több kilométerbe is kerülne, így az jelentősen magasabb költséggel is járna.
"A megbeszélésen elhangzott: a Pest megyei matrica értelemszerűen az M0 körgyűrűre és az autópályák bevezető szakaszaira is érvényes lesz. Budapest belterületén a sztrádák nem gyorsforgalmi, hanem csak főútnak minősülnek, így itt díjfizetési kötelezettségről nincs, és nem is lehet szó. Gyors nemzetközi körültekintéssel látható, hogy Ausztriában és Szlovéniában egyáltalán nincsenek, Csehországban és Szlovákiában pedig csak rendkívül kis számban találhatók díjmentesen használható gyorsforgalmi szakaszok" – olvasható a tárca közleményében.
Fónagy János a megbeszélésen azzal érvelt, hogy nem kell tartani a forgalom tömeges átterelődésétől a vidéki nagyvárosok, agglomerációs települések és a külső kerületeket útjaira. Sőt, tette hozzá: ezzel éppen ellentétes folyamatként, új úthasználók megjelenésével számolnak az autópályákon, mert a megyei matricákkal "a gyorsabb, kényelmesebb és biztonságosabb sztrádákat választják majd" többen a belterületi útszakaszok helyett.
A megbeszélésen megjelent polgármesterek és delegáltjaik jelezték – írja az NFM közlemény –: a megyei matrica bevezetésének szándékával alapvetően egyetértenek. (Arra a közlemény nem tért ki, mit takar az pontosan, hogy "alapvetően", illetve, hogy az elhangzottakkal kapcsolatban mi mindennel nem értettek egyet a képviselők.)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.