2014. december. 02. 08:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 02. 09:44 Gazdaság

50 milliárd adótöbbletet hoztak az online pénztárgépek

Nagyjából ötvenmilliárd forinttal több áfa érkezett a kereskedelem azon területeiről, amelyekben korábban jellemző volt a feketézés – írta a Magyar Nemzet.

Nagyjából ötvenmilliárd forinttal több áfa érkezett a kereskedelem azon területeiről, amelyekben korábban jellemző volt a feketézés – írta a Magyar Nemzet. A lap keddi számában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára elmondta: a kereskedelem szereplői 15 százalékkal több áfát fizettek be az idén az első kilenc hónapban, mint tavaly ilyenkor.

Az érték alakulásában egyértelműen szerepet játszott a gazdaság élénkülése, a rezsicsökkentés és a reálbérek emelkedése, de bizonyosan az új típusú pénztárgépek bevezetése is – mondta. Ez utóbbira utal szerinte az, hogy a 175 milliárd forintos emelkedésből, 50 adódik a korábban kockázatosnak minősített területekről. Például az élelmiszer és ruhaboltosok adófizetése 23 százalékkal haladta meg a tavalyit.

Elmondta azt is, hogy hamarosan megszületik a végleges döntés az új kasszarendszer kiterjesztéséről.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.